A kúria története

A Rákóczi-Aspremont-kúria története. Fotó: Bakos Zoltán

Kezdetek

A borászat központja a mádi Rákóczi-Aspremont kúria, amely történelmi múltja és megjelenése révén méltó társa az Öreg Király-dűlőben elterülő szőlőbirtoknak. A XVI-XVII. században épült udvarház ekkor még egy egyszintes, egyszerűbb gazdasági épületként funkcionált, ami fokozatosan vált egyre jelentősebbé, míg végül barokk stílusjegyeket hordozó főúri kúriává nőtte ki magát.

Rákóczi Juliannának és férjének, Aspremont Ferdinánd Gobert grófnak köszönhetően a több felújításon is átesett épület az 1700-as évek elejére érte el mai formáját. A ház méteres vastagságú kőfalakból áll, a barokk stílus pedig visszaköszön a falba vájt kályhafülkék, a különleges módon lerakott parketta, a falfestmények és stukkók képében, amik érdekes kontrasztot alkotnak a régi rusztikus elemekkel. A földszint 2011 óta fogadja a borászat vendégeit, az emelet felújítása pedig – ahol három kétszobás lakosztályt alakítottak ki a vendégeknek – 2015-ben fejeződött be.

A pince és a pinceház

A pinceházat – ahol ma a borászat feldolgozó helyisége is található – szinte teljesen újjá kellett építeni. Ezen keresztül juthatunk le a házzal egyidős, részben a sziklába vájt, világos színű kváderkövekkel boltozott pincébe, amely több ponton is elágazik. A két főágat összekötő ággal együtt érdekes „H” alakot formáz, ezeken kívül található itt még két mellékág is.

A kóstolóhelyiség

A kóstolóhelyiség a kúria alsó szintjének legkülönlegesebb része, amelyben rusztikus hangulatú, padlótól a plafonig érő, középpilléres boltívek találhatóak. A kőből épült tartóoszlopokkal díszített, történelmi hangulatú és meghitt teremben pincészetünk kiváló borait kóstolhatja.

Restaurátor művészek
Boromissza Péter
Nemessányi Klára

Belsőépítészet
Bálint Ágnes
Igaz Rita

Építész tervező
Erhardt Gábor

A Rákóczi-Aspremont-kúria felújítása

Erhardt Gábor építész, az Országépítő folyóirat 2015/2. számában megjelent cikkének rövidített változata. 

Mád település, az egykori mezőváros, ahogy a múltban, úgy a jelenben is meghatározó szerepet játszik Tokaj-Hegyalján. Településszerkezete példaértékű: szinte tökéletesen illusztrálja a környékre jellemző, ún. kassai típusú városmagot. Határában rangosabbnál rangosabb dűlők találhatóak, épített öröksége az egyik legértékesebb a borvidéken, a tudatos brandépítésnek köszönhetően mára több pincészete országos hírű lett. Ezek egyike a főutca utolsó harmadában – az egykor nemzetközi hírű rabbiképző és zsinagóga közvetlen szomszédságában álló – Rákóczi−Aspremont-kúriában működő Barta Pince.

Mád látkép 2007 Fotó: Bakos Zoltán

Tokaj-Hegyalja szinte minden településének főutcája a Rákóczi nevet viseli, számtalan pincéhez, kúriaépülethez hasonlóan. A névadásnak sokszor annyi „csak” az alapja, hogy a terület a 17. században valóban a hatalmas Rákóczi-birtok része volt. Időközben azonban számtalan épületnél világossá vált, hogy éppen ebben a korban romosak, használaton kívüliek voltak, de legalábbis a Rákócziak közül egy sem fordult meg soha bennük.

Nem igaz ez az állítás azonban a mádi Rákóczi−Aspremont-kúriára. Bár legkorábbi hiteles említése egy 1755-ben kelt vagyonösszeírásban lelhető fel, több hiteles feljegyzés alapján okkal feltételezhetjük, hogy II. Rákóci Ferenc többször járt Mádon és ekkor e házban szállt meg. Még ha az épület akkor némiképp másként nézett ki, feltehetően földszintes lehetett.

Az 1755-ös első írásos említés és a név kicsit megtévesztő, hiszen II. Rákóczi Ferenc nővére, Rákóczi Julianna lotaringiai származású férjének, Aspremont Ferdinánd grófnak – a névadáson túl – nem sok köze lehetett az épülethez. A házasság 1691-ben köttetett a bécsi udvar tudta nélkül, az éppen (hadi kudarcai miatt) kegyvesztett altábornaggyal, akit franciabarátsága és a hatalmas vagyon hosszú távú biztonsága érdekében szemelhetett ki a család. Bár a férj – 1708-ban bekövetkezett haláláig Reckheim várában, a feleség pedig Bécsben élt, hét gyermekük született és a család a későbbiekben is jelentős birtokokkal rendelkezett a borvidéken. A gyermekekről vajmi keveset jegyzett fel a történetírás, azt semmiképpen sem, hogy Mádon építkeztek volna.

A kúria térszervezése, alaprajzi rendszere – és a fent említett írásos feljegyzések – alapján feltételezhető, hogy volt egy korai, földszintes állapot, amikor is két különálló objektumból állt: egy klasszikus háromosztatú lakóházból és egy hatosztású, egyterű gazdasági épületből. E feltételezés egyik ékes bizonyítéka az építés közben sajnálatosan elpusztult 20. századi csikótűzhely mögül előkerülő kályha-maradvány, amely fölött egyértelműen utólag építették meg a ma látható kéménykürtőt.

Földszint alaprajza © Erhard Gábor

Emelet alaprajza © Erhard Gábor

Feltehetően a névadók építési periódusában alakulhatott ki a mai állapot a két földszintes épület emeletráépítés által történt összekötésével. A két építmény közötti részből egy fedett áthajtó lett, amely középrizalitként kissé kiugrott. Ekkor még az udvar felől faszerkezetű, nyitott feljárója lehetett az emeletnek. Feltehetően valamikor a 18. század végén, 19. század elején belső lépcsőt alakítottak ki, illetve az utcai középrizalitot kicsit jobban kiugratták. Az itt található kőkeretes barokk ablakot a hátsó, udvari oldali, emeleti bejárati ajtó helyére építették be.

Ezután következett a 20. század eleji jelentős átalakítás, amely erre a házra is erőteljesen rányomta bélyegét, sok környékbeli épülethez hasonlóan, egyfelől szerencsés, másfelől tragikus eredménnyel. Tragikus, mivel többségében elpusztította a barokk homlokzatokat. Esetünkben is csak a már említett áthelyezett kőkeretes ablak maradt meg az utcai homlokzat eredeti szerkezeteiből. Ugyanakkor szerencsés is, mert ezek a korszerűbb szerkezetek nagyobb eséllyel élték túl a kommunizmus évtizedeinek viszontagságait, illetve nagyobb komfortot eredményeznek a mai felújítások során (például a kapcsolt gerébtokos ablakok a barokk egyrétegű szerkezetei helyett).

 Galéria: Archív felvételek © Barta Pince

A rendszerváltás körüli tulajdonosváltást megelőző évtizedekben egy helyi család lakta a házat, akik az évszakok adottságai szerint költöztek szobáról szobára. Felújításokat − anyagi források híján − (szerencsére) nem nagyon engedhettek meg maguknak, így az épület viszonylagos eredeti állapotában érte meg a kommunizmus végnapjait. Az új tulajdonos, egy osztrák férfi rögtön három egymás melletti telket vásárolt meg és itteni működését a középső, emeletes kőépület elbontásával kezdte. A kőanyag árából feltehetően megtérült a teljes eredeti vételár. Az „úriember” jelentős hagyatéka: a környező elhagyatott épületekből begyűjtött kőszerkezetek és egyéb tárgyak ma is megtekinthetők a fészerben.

Az épület jelenlegi tulajdonosának a Barta családnak Tokaj-hegyaljai „ténykedése” a Mádi-medence egyik, ha nem legértékesebb dűlőjének, az ún. Király-dűlőnek a megmentése, újratelepítése volt. Az elnevezés és a támfalakkal tagolt, drámai megjelenés alapján sejthető, hogy nem mindennapi termőterületről van szó, amelyhez méltó borászati épületet kellett találni. A kúria megvásárlása előtt számos ingatlant tekintettünk meg, mire kialakult a végső konklúzió: sok szép épület van Mádon, de a Rákóczi-kúriához képest egyik sem tűnik megfelelőnek. A gondot csak a kúria tulajdonosa jelentette, aki mintegy háromévnyi győzködés és „trükközés” után volt csak hajlandó megválni az épülettől és a hozzá tartozó két ingatlantól.

 Galéria: Labancűzés 2009. Fotó: Bakos Zoltán

A felmérési és vázlatterveket 2009 márciusában készítette el Erhardt Gábor és Salamin Ferenc építész. Mentényi Klára és Juan Cabello végezte a tervezéshez szükséges régészeti és falkutatásokat, illetve Csűrös Orsolya a festőrestaurátori vizsgálatokat. Elsőként a tető felújítása történt meg, annak rossz állapota, illetve az engedélyező műemléki hatóság hozzáállásának kitapasztalása miatt. 2009-ben el is készült az új oromfalas középrizalit, illetve az antikolt hódfarkú cserép héjalás.

A következő ütem a borászat megépítése volt, hiszen az épületnek be kellett fogadnia a Király-dűlő – időközben termőre forduló – szőlőinek termését. A borászat kialakítását nagyban segítette, hogy a kúria melletti telek üres volt. Erről a területről problémamentesen, a kúria belső életének megzavarása nélkül lehetett beszállítani a szőlőt. A borászati erjesztő- és érlelőtér a kúria mögötti melléképület megmaradt részében kapott helyet, a kúria felé eső, az előző tulajdonos által elbontott részt pedig visszaépítésre került. A két épületrész között egy fedett, teljes szélességében megnyitható (feldolgozó)tér alakult ki. A borházhoz egy földbe süllyesztett készáruraktár kapcsolódik. Bár a borházhoz gyönyörű, száraz pince kapcsolódik, külön kijárattal a telek felső, romantikus, növénnyel benőtt részén, a mai borászati gyakorlat – a korábbiaktól gyökeresen eltérve – a föld alatti, boltozott pincét már nem tartja értéknek. A becses, cukortartalmuk miatt érzékeny borokat szigorúan ellenőrzött körülmények között, patikatisztaságban készítik, tárolják, ami a föld alatti organikusan kialakult pincékben csak emberfeletti erőfeszítésekkel lenne megvalósítható.

A borászat elkészülte után a kúriaépület földszintjének felújítása következett, ahol az egykori gazdasági helyiségben kóstoló, a korábbi pitvarban és konyhában vinotéka, az utcai szobákban irodák, az udvar felé pedig egy kisebb kóstoló és egy félprofesszionális konyha valósult meg.

 Galéria: Felújított földszint 2011. Fotók: Bakos Zoltán

Az alsó szinttel párhuzamosan megújult az épület összes ablak és ajtaja is. A barokk ajtókat és ablakokat Fabók Balázs és kollégái restaurálták. Komoly erőfeszítésbe került a régi, keskeny profilú nyílászárók helyére készítendő új szerkezetek tervezése, mivel a mai korszerű hőszigetelő szerkezetek jóval szélesebb csomóponti metszetekkel készülnek a régieknél. Meglepő módon a megoldást nem egy kézműves termék, hanem egy abszolút korszerű szerkezet adta, melynek szárnyai a külső oldalon keret nélküliek. Így gyakorlatilag hajszálnyi pontossággal meg lehetett valósítani az egykori fix középosztós szerkezetek külső megjelenését.

Az egykori feljárat fakonzolainak fészkeit felhasználva egy kis toldalék épült, az egykori külső árnyékszékek helyén.

 Galéria: A kúria 2016. tavszán. Fotók: Dancsecs Ferenc

Az utolsó fázis, az emelet felújítása előtt még megvalósult a szomszéd épület – egy klasszikus parasztház – falusi szálláshellyé alakítása, ami elengedhetetlenül szükséges egy vendégfogadásra berendezkedő borászat esetén. A tornácos házba három vendégszoba került egy kis konyhával és egy társalgóval, amelyhez fedett terasz kapcsolódik. Az e mögött álló csűr az előző tulajdonos által összehordott faragott kövek és egyéb érdekességek tömegét nyelte el.

A felújítás utolsó felvonására 2015 elején került sor, amikor is kialakult az emelet végleges funkciója. Az utóbbi évek eladásai és borítészi véleményei megerősítették a tulajdonost abban, hogy a Homonna Attila Erdőbényei borász segítségével világra segített borokra életképes vállalkozás tervezhető. Így alakult ki a koncepció, hogy egy magasan pozícionált borászat, amelynek brandjéhez a Király-dűlő és a Rákóczi−Aspremont-kúria tartozik, feltehetően el fog tudni tartani egy prémium szálláshelyet is, amely számtalan sajátosságával kiemelkedik a borvidék hasonló, minőségi szolgáltatásai közül. Három, egyenként kétszobás apartman készült, amelyekhez egy udvarra néző veranda, egy utcai szalon és egy szivarszoba kapcsolódik.

 Galéria: Felújított emelet, apartmanok 2016. Fotók: Dancsecs Ferenc

Az emeleti termek hangulatát a viszonylag egységes térlefedés határozza meg, a helyiségek többségében csehsüvegboltozat van (a földszinten is). Mindössze két helyiség síkmennyezete tér el ettől, illetve az emeleti szalon teknőboltozata. A kutatások értékesebb festéseket csak az emeleten találtak, amelyeknek helyreállítását (a műemlékes dogmatikán túl) az előző tulajdonos felelőtlensége nehezítette. A festéseket képzetlen segédmunkások tárták fel, s ez műemléki szempontból értékelhetetlen eredményt adott, hiszen több réteget mutatott meg egyszerre. Ugyanakkor a felületek vegyes, régies megjelenése felkeltette a látogatók többségének érdeklődését, így születet a döntés: ebben a töredékességben konzerválni néhány emeleti helyiség mennyezetfestését. A munka Nemessányi Klára és Boromisza Péter szakértelmét dicséri. Egy vidéki kiskastély hangulatához nagyon jól illeszkedik az így létrejött esetlegesség − a kortárs építészet is mind gyakrabban nyúl ehhez az eszközhöz.

 Galéria: Tavasz 2016. Fotók: Dancsecs Ferenc

Az emelet egységességét a térlefedéseken túl a mindenhol látható széles hajópadló adja, amelyre csak a súlyponti elhelyezkedésű szalonban szegeztek − hozzávetőleg száz éve – táblás parkettaburkolatot. A tüzelőberendezésekből két nem túl értékes, száz év körüli kályha maradt meg, amelyek újra lettek építve. Ezeken túl a reprezentatívabb helyiségekbe új, használható, történeti cserépkályhák készültek, Szebényi Judit munkái. A bútorozásnál a fő szempont az egységes hangulat megteremtése volt. Az azonos stílusban készült bútorok ugyanis nem hoznak újabb sokszínűséget az amúgy is számtalan érdekességgel bíró belső terekbe. A munkát a földszinti vinotéka bútorait kiválóan elkészítő Kéttemplom Galéria kapta. Munkájukat Igaz Rita művészettörténész segítette (a szőnyegek és textíliák kiválasztásáig bezárólag).

 Galéria: Előtte-utána. Fotók: 2013 Lóránt Attila, 2015 Szentirmai Zsolt